Erős és stabil cég vagyunk

Néhány szó rólunk

Habár Magyarországon 2008-ban indítottunk, cégünk története 2004-be nyúlik vissza, amikor is az alapítók megnyitották első internetes boltjukat. Az üzlet gyors fejlődésnek indult, ennek következményeképpen és, mert szerettünk volna egy egységes nevet minden országban, így a www.iparfumeria.hu neve notino lett.

Cégünk, az Internet Shop s.r.o jelenleg Közép-Európa legszélesebb internetes parfümáruház láncát vezeti, így a www.notino.hu is alá tartozik. Évente 14 országban több százezer vásárlót szolgálunk ki. Ezeken a területeken előkelő helyet foglalunk el mind forgalom, mind kiszolgált vásárló terén. Cégünk, az Internet Shop s.r.o. Csehországban és Szlovákiában vezető helyet foglal el a piacon, itt tevékenykedünk a leghosszabb ideje. Ezt a kiváltságos helyet úgy értük el, hogy az első helyre a vásárlót helyeztük, tehát maximálisan vevőorientált cég vagyunk, új szolgáltatásokat vezettünk be és természetesen árpolitikánknak is köszönhető ez a pozíció.

Az Internet Shop s.r.o. tudatosítja, hogy a siker Önöktől, a vásárlóktól függ, az Önök bizalmától és elégedettségétől. Cégünk alkalmazottai betartják azt az etikai kódexet, mely nagy hangsúlyt helyez a professzionalizmusra, és a vásárlóhoz való hozzáállásra. Ezek az alapelvek bizonyítják, hogy legfőbb célunk vásárlóink elégedettsége, nem pedig a gyors nyereség.

Az Internet Shop s.r.o. aktívan együttműködik a közép-európai internetes bolthálózat kiépítésén. Új standardok bevezetését tűztük ki célul, itt is a vásárló elégedettsége a cél. Az egyes országokban hatékonyan együttműködünk azokkal a szervezetekkel, melyek a vásárló érdekeinek betartását ellenőrzik.

Az Internet Shop s.r.o jelenleg együttműködik Közép-Európa számos jelentős társaságával, mind az áruszállítás terén mind kommersz és nem kommersz projekteken.

 

Kérdése van? Írjon nekünk.

A csillaggal jelölt mezők * kitöltése kötelező.






christmast

Menu

hívjon minket 003642220141