Ugrás a fő tartalomhoz

Válasszon parfümöt a zene alapján. Váratlan összefonódás, mely magával ragadja Önt

2024. 04. 24.

Jana Krajco

5 perces olvasás

Az illat az a zene, amit az orrunkon keresztül hallgatunk. Várjunk csak, hogyan? Ha jobban belegondol – mindkét esetben tónusokról és akkordokról beszélünk, a kompozíció fontosságával foglalkozunk, és megkülönböztetjük a kezdetet, a középrészt és a nagyszerű befejezést. Így hát mi nekiláttunk, hogy további kapcsolatokat is fedezzünk fel a zene és a illat között.

Szagoljon bele a hangjegyekbe

Tűzijáték a klasszikus zene hangjaira, illatok a filmvetítések alatt a mozikban – nem újdonság, hogy megpróbálnak létrehozni érzékeket összekapcsoló élményeket. A szaglás és a hallás azonban éppenséggel nem túl sok ilyen kísérlet tárgya volt. Septimus Piesse brit vegyész és parfümtervező volt az egyik első fecske, aki megalapozta az illatok piramisszerű elrendezését (azaz a felső, középső és alsó tónusok fogalmát). Emellett létrehozott egy olyan rendszert, amely 24 zenei hangjegyhez konkrét illatokat illeszt.

Igen, minden inkább intuícióra és megfigyelésre épült, hogy bizonyos illatok (és tónusok) hogyan hatnak az emberekre. És habár ennek kevés köze is van a tudományhoz, kár lenne elvetni az ötletet. Rámutat például arra, hogy az illatok és a zene is játszhat a hangulatunkkal.  A moll skála tónusai mélabúsan, sőt, szorongó jellegűen, míg a dúr skáláé optimistán és örömtelien hatnak.

És hasonló a helyzet az illatokkal is. A fűszeres illatok a titokzatosság érzetét keltik, a citrusos illatok könnyedek, játékosak és vidámak, a rózsás parfümök intimek és romantikusak. És végül minden a mennyiségen és a kompozíción múlik. 

Próbáljon meg ráhangolódni ezeknek az illatoknak a hangjára

Milyen illata van a Holdfényszonátának?

Érdekes kísérlet volt a zene és az illat ötvözésére a 2013-as "Essence in Space" projekt. Ennek során úgy módosították a billentyűket, hogy mindegyik megnyomásakor egy-egy csepp parfüm kerüljön egy üvegcsébe. Hogy el tudja képzelni – a mély hangokat fásorientális és virágos illatokkal kombinálták, a magasabb hangokat friss és vizes komponensekkel.

Az előadás végére egy egyedi keveréket tartalmazó üvegcse készült el, és lehetőség nyílt arra, hogy megérezzük, milyen illata van Beethoven Holdfényszonátájának vagy például Mozart Török indulójának. Eredeti ötlet? Minden bizonnyal az. Bizonyíték arra, hogy így születnek az illatosabb kompozíciók? Sajnos nem.

Klasszikusok és slágerek

Szeretne hallani még egy hasonlóságról az illatok és a zene között? Tessék, itt van. A parfümök és a zenedarabok sikere végső soron azon múlik, hogy a közönség hogyan fogadja ezeket. Néhányuk idővel klasszikussá válik, és generációkon átívelő csodálat övezi őket. Mások örökzöldekké változnak, híres-hírhedt darabokká, amelyeket egyesek imádnak, mások ki nem állhatnak. És aztán ott vannak a slágerek, amelyek népszerűsége a megjelenésük után azonnal az egekbe szökik, és egész nyáron csak ezeket hallgathatja, azaz inkább szagolgatja.

Amikor zenészek komponálnak parfümöket

De hagyjuk a vitát. A zene és a parfümök között egyenes vonal is húzódik – lessen rá a popsztárok által tervezett illatokra. Némelyikükre már nem is emlékszünk, de sokan közülük nemcsak a hírnév pillanatait élvezték, hanem hosszú évekre meg is honosodtak a piacon. Az egyik példa erre a rendkivül sikeres Jennifer Lopez Glow by JLo illat, amely 2004-ben került a piacra, és egyetlen év alatt 300 millió dollár bevételt hozott. "Jenny from the Block" egyszerűen sokoldalú tehetség, és a vanília, jázmin és narancs keveréke éppen olyan fülbemászó, mint a dalai. 

Próbálja ki a popsztárok parfümjeit

Britney Spears Curious parfüm is hasonlóan hosszú ideje tartja magát a piacon. A változatosság kedvéért ez öt hét alatt 100 millió dollárt hozott, és a magnólia, körte, tubarózsa és szantálfa keverékének népszerűsége még messze nem halványul. 

Jelenleg talán Ariana Grande áll a legnagyobb olyan parfümbirodalom mögött, amelyet egy híresség épített fel. Már kilenc különböző parfümöt tudhat magáénak, és néhány díjat is kiállíthat a polcán, amelyeket ezekért nyert. De ez bizonyosan nem a véletlen műve. A fiatal énekesnő ugyanis nagyon komolyan veszi az illatokat, és olyan szakértőket kér fel a megalkotásukra, mint Clement Gavarry vagy Jérôme Epinette, aki például a Byredo márkával dolgozik együtt. 

Mit szól tehát ahhoz, hogy a zene és az illatok közötti kapcsolat nagyobb, mint gondolta volna, amikor erre a cikkre kattintott? Ebben egyetértünk! És gondoljuk csak végig nyugodtan, hogy milyen illata is van kedvenc dalunknak.