Ugrás a fő tartalomhoz

Tökéletes smink azok számára, akik nem félnek az öregedéstől. Kipróbálja?

2023. 07. 15.

Iva Davies

5 perces olvasás

Megpróbál kitörni a bevett szépségrituálékból, de az Instagramon vagy a TikTokon látható lépésről-lépésre ötletek egy középiskolából frissen kikerült lánynak állnak igazán jól? Vannak tippjeink az Ön számára, hogyan nézzen ki remekül és frissen akkor is, ha már nem „húszas“, „harmincas“ vagy „negyvenes“.

Az öregedés kiváltság. Ugyanis nem mindenki olyan szerencsés, hogy ráncokkal és ősz hajjal kelljen megbirkóznia. Az öregedés szórakoztató. Lehet, hogy Önnek reggelente fáj a térde, de nyugodtan túlléphet azokon az apróságokon, amelyek húszéves korában idegesítették. Azt is tudja már, hogy a szépség nem minden, és eljutott arra a pontra, amikor teljesen rendben van, hogy odafigyel magára. Hogyan sminkelje az érett arcbőrt, hogy önmaga legjobb változatának tűnjön? 

Hozzon létre egy ragyogó felületet

Ahogy öregszünk, az arcbőr hajlamos szárazabbá válni, ráncok és megváltozott pigmentációjú területek alakulnak ki. Ezért az abszolút alapot a nagyszerű arcbőrápolási rutin jelenti, amin semmiképpen sem érdemes spórolni. Nem nélkülözhetőek a minőségi sminklemosókhámlasztókszérumokránctalanító krémek és SPF-védelem

Éjszakára nyugodtan kenjen fel egy vastag éjszakai krémet, de a smink alá könnyű hidratáló termékek valóak, hogy feldobják az arcbőrét. Használhat alapozót is, az ragyogóbbá és feszesebbé teszi az arcbőrt. 

Hogyan kell sminkelni az érett arcbőrt

A ráncokat nem lehet sminkkel elfedni. Elmehet botoxra vagy arcplasztikára, de a smink vagy a korrektor nem képes elfedni azokat. Minél jobban próbálkozik, annál inkább előjönnek. Szörnyetegek. Tehát ahhoz, hogy kiegyenlítse arcbőre tónusát, elfedő smink helyett próbáljon ki egy színező krémet vagy egy könnyű hidratáló sminket az érett arcbőrre.

Vigye fel az ujjaival, ecsettel vagy megnedvesített szivaccsal. A pigmentfoltok vagy a szem alatti karikák elfedésére használjon könnyű krémes  korrektort, a színkorrekcióhoz pedig ne féljen színkorrektorokat használni, hogy semlegesítse az arcbőr különböző elszíneződéseit.

Az érett arcbőr sminkeléséhez használjon

A krémmel nyerni fog

Mivel az arcbőr a kor előrehaladtával elveszíti azt a képességét, hogy elegendő nedvességet termeljen magának, a púdertermékek elkezdenek rosszalkodni. Ezért nyúljon a krémes termékekhez, hogy arcbőre megkapja a szükséges hidratálást, és fiatalosabbnak, természetesebbnek tűnjön. Próbálja ki tehát a krémes pirosítókatbronzosítókat és highlightereket. Ezek összeolvadnak az arcbőrével, és alkalmazkodnak annak minden mozdulatához. De ne feledje, hogy a krémes termékek általában erősen pigmentáltak, ezért óvatosan indítson.

Ápolja a szemöldökét

Sajnos, ahogy öregszünk, a szőrszálak ott fogynak, ahol szeretnénk (szemöldök), és ott nőnek, ahol nem szeretnénk (üdvözlet az állnak). Míg az állán lévőktől finoman megszabadulhat egy csipesszel, a ritkuló szemöldök gyorsan elárulja a korát. Ön sokkal idősebbnek tűnhet tőle, mint amilyen valójában.

Amennyiben korábban még nem rajzolta a szemöldökét, legyen óvatos a szemöldökceruza vagy a marker használata során. Hiszen Ön semmiképpen sem akar egyetlen vastag vonalat. A hiányzó szőrszálakat precízen, könnyed vonásokkal rajzolja ki. Ezután magukat a szőrszálakat rögzítse szempillaspirállal, így természetesebbnek tűnnek majd. 

Az érett arcbőrhöz szüksége lesz

Ne feledkezzen meg az ajkairól

Sajnos az eltűnő szemöldökkel együtt általában a szép ajkak is eltávoznak. Hirtelen a tükörben a gyönyörű, telt ajkak helyett két szigorú, vékony vonalat fog látni. A legjobb barátnője legyen egy szájceruza, amellyel teljesen meg tudja rajzolni az ajkait. A nagyságnövelő hatás érdekében ne féljen enyhén túlhúzni az ajkak vonalát. Ezután vigyen fel egy krémes rúzst, amely körülbelül két árnyalattal sötétebb, mint a természetes ajakszíne. Egy kis szájfény pedig még senkinek sem ártott, szóval csak rajta, nyugodtan vigye fel. 

A fiatalos szemsmink 

A legfontosabb, amire a fiatalos szemhez szüksége van, az a következő két dolog. Egy jó minőségű szempillagöndörítő és egy szempillaspirál. A felső szempilláit göndörítse be a szempillagöndörítővel minél közelebb a tövekhez, és meglátja, hogy milyen szépen kiemelődik a szeme. A szempillaspirálnak viszont minél jobban meg kellene hosszabbítania a szempilláit. A sűrítő szempillaspirálok nagyon összetapaszthatják törékeny szempilláit, úgy pedig nem szeretne kinézni.

Az extra hangsúlyos pillák érdekében a felső szempillák fölé húzzon egy vékony szemvonalat, az alsó belső vonalra pedig használjon testszínű szemceruzát. Ennyi bőven elegendő lesz. A szeme nagyobbá és ragyogóbbá válik. 

Nos, kipróbálja tippjeinket az érett arcbőr könnyű alapsminkjéhez?