Ugrás a fő tartalomhoz

A legjobb szónikus fogkefék: íme a TOP 5 összeállításunk!

2020. 08. 12.

Notino

4 perces olvasás

Valljuk be őszintén: a fogápolás nem egy igazán izgalmas foglalatosság. Így kell elfogadni? Akkor még nem tudja, hogy mire képes a szónikus fogkefe.

Próbálja ki, és meglátja, hogy egyszeriben minden megváltozik. Még mosolyogni is szívesebben fog, a szuper fehér fogak érzését pedig már említenünk sem kell. Egyszerűen imádni fogja!

A szónikus fogkefe ön helyett dolgozik

Gyermekként a fogorvoshoz jártunk megelőző vizsgálatokra, ahol megtanítottak minket arra, hogy hogyan kell helyesen fogat mosni, illetve használni a fogkefét. Szépen fentről lefelé, egészen az idők végezetéig, és mindig ugyanúgy. Azonban nem mindenki türelmes, egyesek nagyon erősen nyomják a kefét, mások pedig sietve oldalról oldalra mozgatják... Szóval olyan hibákat vétünk, melyek miatt egyre távolabb kerülünk a tökéletes mosolytól. Azonban a pontos technika betartásának szükségessége a fogkefe szónikusra cserélésének pillanatában megszűnik.

A „szónikus“ ugyanis azt jelenti, hogy a sörték gyorsan vibrálnak, és ez a mozgás még az ínynél is hatékonyan eltávolítja a lepedéket és a baktériumokat. A vibrálás kivételesen magas (percenként akár 31 ezer mozdulat) törlésszámon működik, amit kézi fogkefével lehetetlenség elérni. Egyébként ez a technika fogszabályzó viseléskor is kiváló. További előnye az „időzítő“, azaz a fogkefe önmaga szabályozza a program időtartamát.

Hogyan válasszunk szónikus fogkefét

Egyszerűen talán azt mondhatnánk, hogy minél nagyobb a percenkénti rezgés, annál jobb. Azonban ha érzékeny az ínye, kifejezetten az erre a problémára kifejlesztett programmal rendelkező fogkefét keressen. Választhat az életét megkönnyítő más közkedvelt programok közül is. Olyat, ami eltávolítja a fogakról a sötét foltokat, fényesíti a fogakat, masszírozza a fogínyt vagy mélyrehatóan tisztít (ez estére ideális).

Természetesen hatékony fogkrémmel is támogatni kell a szájápolást. A fogak fehérítése különösen fontos Önnek? Úgy próbálja ki a professzionális hatású Mediblanc Whitening fogkrémet. Ha az ínyéről szeretne gondoskodni, úgy a Mediblanc Healthy Gums lesz a segítségére.

Tipp a legalaposabbaknak: a legkacifántosabb szónikus fogkefék okostelefonnal is társíthatók és minden egyes fog tisztaságára ügyelnek.

A legnépszerűbb szónikus fogkefék

A szónikus fogkefék értékelése: felbecsülhetetlen segítség

Hogy megtalálja az Önnek leginkább megfelelő szónikus fogkefét, érdemes elolvasnia az értékeléseket is. Ezért az általunk legjobbnak tartott fogkefék mellé egy párat mellékelünk is. A többit közvetlenül a Notino-n olvashatja el.

Amikor normál fogkeféről tér át a szónikus fogkefe használatára, akkor a Philips Sonicare 3100 HX3671/13 jelenti a legjobb választást. Ugyanis az első néhány fogmosás alkalmával a sörték újfajta mozgása kellemetlenül csiklandozhatja az ínyét. A Philips szónikus fogkefe az első 14 napban fokozatosan növeli a rezgés intenzitását, így kényelmesen megszokhatja a használatát.

Átlagon felüli ár / teljesítmény arány. Ajánlom, remekül tisztít.

- Fülöp

Elégedett vagyok a fogkefe teljesítményével. Jobban örülnék azonban, ha valamivel rövidebb és könnyebb lenne. Kár, hogy csak egy kefe tartozik hozzá.

- Renáta

Az Oral B Trizone 670 CrossAction a fogak fehérítését célozza meg. Kis méretének és utazótokjának köszönhetően azok számára kiváló, akiknek könnyen becsomagolható fogkefére van szükségük, hogy mielőbb útnak indulhassanak. Már az első 14 nap után ragyogóbbá teszi a fogait.

Ajándékba kaptam ezt a fogkefét, de már semmi mással nem fogom mosni a fogaimat. Remek eredményt ad. A fogaim szép simák és tökéletesen tiszták lettek. Tökéletesen elégedett vagyok ezzel a fogkefével.

- Aliz

Az Oral B márka jogosan tekinthető a szájápolás egyik szupersztárjának. Az Oral B Pulsonic Slim Luxe 4900 teste karcsú, és praktikus utazótok is tartozik hozzá. A tisztító és fehérítő üzemmód mellett, az érzékeny fogak és fogíny ápolásához „finom“ üzemmóddal is el van látva.

Úgy érzem, hogy a fogaim sokkal tisztábbak, mint amikor hagyományos fogkefét használtam. Három tisztítófokozat van rajta, pedig nekem egy is elég lenne :) A dokkoló állomása állványként is szolgál, a fogkefe folyamatosan töltődik, viszont a túlfeszültség kizárt. Szerintem szuper, mindenkinek ajánlom.

- Mihály

A Foreo Issa 3 egy olyan márka szilikonos szónikus fogkeféje, mely egyedülálló arcápoló termékeiről vált híressé. „Kiruccanása“ a szájápolás területére újabb sikernek bizonyult. A fogkefe sörtéi antibakteriálisak, tartása pedig verhetetlen, egy feltöltéssel 365 napon keresztül is működik. Több színváltozatban kapható, a rózsaszín és a türkiz egyszerűen imádnivaló!

Egyszerűen csodálatos ez a fogkefe! Nagyon kellemes az ínynek, ugyanakkor tisztává és simává teszi a fogakat. Öröm vele a fogmosás. :) Tetszik a szép dizájnja és a kényelmes tartása is.

- Andrea

GYERMEKEKNEK

A 3 éves kortól ajánlott Philips Sonicare For Kids 3+ HX6322/04 szónikus gyermekfogkefe szórakoztatóvá tudja tenni a fogápolást. Játékos applikációval ösztönzi a gyerekeket a hosszabb és alaposabb fogmosásra. Speciális időzítő is van rajta, és a fogmosás időtartamát fokozatosan növeli, így sokkal kellemesebbé teszi a tanulást.

Végre a kisebbik fiam is kifogások nélkül és örömmel mos fogat, ezért is vettük meg neki, na meg azért is, mert ez volt az utolsó reményünk.

- Petra

Könnyű használni, mókás az applikációja, ami gyakorlatilag megtanítja a gyerekeket a helyes fogmosásra. A mi kis lurkónknak bejött.

- Jani